Ebben a cikkben összeszedtünk öt filmet, melyek az elmúlt években kerültek moziba. Mindegyik különleges a maga nemében és egészen eltérő alkotások. Mindegyiket lehet valamiért szeretni. Ami közös bennük, az pedig a zene, ami az összeset áthatja valamilyen formában. Kötelező darabok a hangjegyek szerelmeseinek.
A Star is born – Csillag születik (2018)
A tavalyi év nagy dobása volt, Oscar jelöléseket is kapott, melyből jó párat el is nyert a gálán. Bár egy 1937-es film feldolgozása, mégis minden pillanatán érződött, hogy mennyire törődtek vele. Bradley Cooper rendezői debütálásából maximálisan lejött, hogy fontos volt neki ez a film. Kiváló rendezés, mély alakítás jellemzi őt, Gaga is kapaszkodik mellé, bár ő inkább a hangokban jeleskedik. Remekül összerakott alkotás, a kötelező hatásvadász elemekkel ellátva, Drámában, és szívmelengető pillanatokban sincs hiány. Na és a zene… Lady Gaga bizonyította már, hogy fantasztikus dalszerző, de itt valamit különösen eltalált, fülbemászóak lettek a dalok, és tökéletesen illeszkednek a filmhez. Kiváló alkotás, minden szempontból.
The Greatest showman – A legnagyobb showman (2017)
Hugh Jackman lubickolt a Legnagyobb Showman című életrajzi-ihletésű alkotás címszerepében, melynek inkább a világ legnagyobb szélhámosa címet kellene viselnie. A cirkusz, monjduk úgy, feltalálásáról szóló film dramaturgiailag nagyszerű, remek ritmusú, ugyanakkor meghökkentően hihetetlen alkotás, egy alapvetően rendkívül unszimpatikus emberről. Ellentmondó lehet, hogy egy megrögzött hazudozóval próbálnak jó példát mutatni a film készítői, ugyanakkor ha elvonatkoztatunk a valódi eseményektől, és a filmet nem a valóság bemutatásaként szemléljük (amin egyébként jócskán csinosítottak), akkor kiválóan szórakozhatunk. A tánc, a show elemei remekül illeszkednek a cirkusz világába. A „This is me” című dal pedig sokaknak himnusz is lehet. Jackman pedig folytatja a Nyomorultakkal kitaposott ösvényt és zenés alkotásokkal lopja be magát újra meg újra a szívünkbe. Ráadásul Zac Efron is kihozza a karakteréből a maximálisat. A különös cirkuszi „látványosságokról” nem is beszélve.
La la land – Kaliforniai álom (2016)
Hatalmas őrülettel robbant be 2016-ban a Kaliforniai álom, nagyon sokan szerették, nem véletlenül nyert annyi díjat. Damien Chazelle filmje rengeteg klasszikus darabot idéz meg, gyakorlott filmmusical-nézőnek beugorhanak az Ének az esőben, illetve a West side story jelenetei is, tehát maximálisan kiaknázza a mostanság nagyon virágzó nosztalgia-faktort a film. Mindennek ellenére (vagy éppen pont ezért) a szomorkés befejzés ellenére sem tudunk rá kedves, távolba révedező mosolygás nélkül gondolni. Az egészet körbelengi a Hollywood-i atmoszféra, a csillogás. Habos-babos és néhol rendkívül csöpögős, de mégis szívmelengetően kedves alkotás, ahol kiváló zenék is vannak. Az pedig vitathatatlan is, hogy Ryan Gosling nem csak fantasztikus színész, de kellemes hangszínével valódi Jazzénekesnek is elmehetne. A „City of stars” pedig az egyik legjobb dal, ami mozgóképes alkotásban hallható. A XXI. század Ének az esőbenje ez a film, tisztelgés a nagy elődök előtt.
Whiplash (2014)
Ismét Damien Chazelle neve tűnik fel. Ez a film jócskán különbözik az előzőekben bemutatottól, jóllehet ez egy korábbi alkotása a rendezőnek. Itt a zene sem úgy jelenik meg, mint egy musical-ben, hanem inkább a történetmesélésben van szerepe. A film jól szemlélteti, hogy milyen állóképesség kell egy dobosnak ahhoz, hogy bírja a koncerteket. Ezért mindent meg is tesz Miles Teller által játszott karakter, azonban helyzetét nem könnyíti meg a szadista tanár sem, akit J. K. SImmons formált meg. Csak a maximális teljesítményt fogadja el a diákjaitól és ennek kicsikarásához semmitől nem riad vissza. Cseppet nehezen emészthető a film, brutális, ugyanakkor zseniális jelenetek vannak benne. Kiváló a színészválasztás, de ami nekem igazán tetszett, az a téma. Nem gyakran kerülnek előtérbe a dobosok, ők úgyis csak hátul “maszatolnak”. Ez az alkotás viszont kalapot emel a maximális teljesítmény előtt. Még ha az sokaknak “láthatatlan” is.
Inside Llewyn Davis – Llewyn Davis világa (2013)
Egy kevésbé ismert film, a Coen testvérektől. Llewyn Davis az 1960-as években próbál a folk zenében maradandót alkotni és mellette az életben, a pénztelenség ellenére boldogulni. Fájdalmas nézni az Oscar Isaac által megformált főszereplő kilátástalanságát, akinek a tehetsége meglenne, de a siker valahogy mégsem jön. Kiváló képi világ és nagyszerű folk muzsika jellemzi ezt az amúgy kissé depresszív alkotást.