William Barr, amerikai igazságügyi miniszter bejelentette, hogy több szövetségi bíróságon hozott halálbüntetés végrehajtását is megkezdik. Ha az elkövetkezendő 5 halálbüntetésre ítéltet valóban kivégzik, 2003 óta először hajtanak végre szövetségi bíróságon hozott halálos ítéleteket – írja az Index.
Az 5 elítélt között olyan bűnözőkre lelhetünk, mint egy háromtagú családot kiirtó férfi. Ő mellesleg egy fehér felsőbbrendűséget hirdető csoport tagja is. Továbbá egy nagyanyját megkéselő, illetve egy 16 éves lányt megerőszakoló férfi.
A végrehajtásért felelős ítéletet a kongresszus mindkét házában megszavazták a nép által választott képviselők, és Donald Trump elnök is aláírta. Természetesen csak a leggonoszabb bűnözőkre fog vonatkozni a halálbüntetés, és döntésével a minisztérium “tiszteletben tartja a jogállamot és az áldozatokat, valamint családtagjaikat”. Írja William Barr közleményében.
Azonban igazságos-e az a rendszer, ahol az egyik erőszaktevőre halál vár, de a másikra nem? Ahol az, hogy ki “gonosz” és ki nem, szavazással dől el. Ahol az olyan gyilkosok szabadon garázdálkodhatnak, akik több, mint valószínű, komoly mentális problémákkal küzdenek. Ez így igazságos? És vigyük eggyel tovább a gondolatmenetet. Ha egy ország bárkit eltehet láb alól, aki az akadályába áll – mert a lehetőséget előteremtik rá -, az úgy rendben van?