Skip to content

Kingsman 3: elkészült a trilógiazáró forgatókönyv!

Taron Egerton mostani megerősítette az ACE Comic Conon, hogy kész Matthew Vaughn trilógiazáró forgatókönyve is, a Kingsman 3 – írja a Comic Book. Ennek forgatásának megkezdését azonban csak 2019 végére, vagy 2020 elejére lőhetjük be.

Ehhez azonban fontosnak tartanám leszögezni, hogy mit is fed a Kingsman 3 fogalma. Ugyanis ezzel a fedőnévvel két film is kereng jelenleg a médiában. Egyrészt jelenti a fent beharangozott alkotást, nomeg a február 13-án érkező előzményfilmet, a Kings’ Man – A kezdeteket, melyben Ralph Fiennes (ld. Elrabolva) Harris Dickinsonnal karöltve fogja felgöngyölíteni a titkosszolgálat kialakulásának történetét. Ez utóbbiban azonban ifjú “Tökinket” még nem látjuk viszont, hiszen még meg sem született az első világháború idejében játszódó filmben (saccperkábé). De most nem is erről szeretnék beszélni. Hanem inkább arról, hogy mit mondott a Töki szerepében tetszelgő Egerton. Azon kívül, hogy a forgatókönyv állítása szerint jó lett, és hogy szerinte is szükség van azért még egy méltó befejezésre.

“Ez a szerep indította be a filmes karrieremet, emiatt mindig is kedves lesz számomra. Őszintén, szeretnék méltón elbúcsúzni Tökitől, ezért akartam visszatérni még egy filmre, hogy lezárhassuk a trilógiát. Egyszer minden jónak vége. Mindig is trilógiában gondolkoztunk, és mivel nagyon szeretem ezt a karaktert, ezért mindenképp jó lenne rendesen lezárni a történetet.”

A rendező, Matthew Vaughn továbbá így nyilatkozott az “Harry Hart és Eggsy történetének lezárásáról”:

“A következő film azt fogja elmesélni, mi történt ezekkel a karakterekkel Az Aranykör után. Biztos lehet benne mindenki, hogy nem a megszokott mederben folyik tovább az életük”

Elmondható tehát, hogy joggal fűzhetünk reményeket a Kingsman-trilógia méltó megkoronázásához.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük