Nocebo-hatás: magunknak gyártjuk a mellékhatásokat?

nocebo-hatás

A placebo jelentését valószínű többen ismerjük, talán pont emiatt válhatott számodra is érdekessé a téma. A placebo-hatás ugyebár azt jelenti, hogy valami által azért következik be gyógyulás, mert hiszünk benne. Ezzel szemben a nocebo-hatás esetében a gyógyszert felhasználó beteg azért lesz intoleráns a gyógyszerrel szemben, mert túlságosan tart annak mellékhatásaitól.

A nocebo-hatás bizonyítékául felhozható az International Journal of Cardiology című szaklap. A lap szerint azokban az országokban, ahol több koleszterincsökkentő gyógyszer mellékhatásait taglaló honlap található, ott a gyógyszerrel szembeni intoleráns reakció is gyakoribb. Ugyanígy, minél többen keresnek rá interneten adott gyógyszerek mellékhatásaira, arányosan nő a problémás reakciók száma. (HVG)

Végkövetkeztetésként elmondható, hogy minden fejben dől el. Ebben pedig a pánikot keltő interneten található csekély mértékben hiteles bejegyzések, panaszok aligha vannak az ember segítségére. Érdemes inkább kellő odafigyeléssel megtartani, és elolvasni a papírformájú betegtájékoztatót. Nem szabad túlzásba vinni az aggodalmat, mert a végén még az betegít le minket…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük