Hetente legalább húsz darab műanyag szemetet kell leadniuk a gyerekeknek az iskolában, hogy bejárhassanak az órákra. Az újrahasznosításért ráadásul pénzt is kapnak, így semmi nem vész kárba.
Az intézkedés példamutató, főleg egy olyan szegény országban, mint India. Az Akshar Forum gyerkőceinek innentől műanyaggal kell kifizetiük a tandíjat. A zöld felhívást egy pár vezeti, akik azért döntöttek így, hogy környezettudatosságra neveljék a kicsiket, rajtuk keresztül pedig az ő szüleiket is. A házasok sok helyről hallják, hogy télen az egyszer használatos műanyagokat fűtőeszközként használják, ami nagyon káros a környezetre, mivel rengeteg széndioxid-kibocsátással jár.
Az Akshar-ba jelenleg 110-en tanulnak, akiknek korábban nem kellett fizetni az oktatásért, de mivel a korábban indított program nem volt sikeres, így kötelezővé tették a szemét leadását. Az iskola az északkelet-indiai Asszám államban működik, ahol jelenleg rengeteg a szemét. A kevesebb, mint egy millió ember lakóhelyén naponta 37 tonna hulladék keletkezik. A lakosok égetéssel szabadulnak meg a feleslegtől.
A kezdeményezés talán kicsit segít a helyzeten és felhívja a figyelmet a környezetvédelemre egy olyan szegény területen is, mint India.