Szárnyal a Huawei, visszaesett az Apple

Ismét a második helyen végzett a kínai gyártó az okostelefonok piacán. A Huawei-el ellentétben az Apple forgalma viszont hát százalékot csökkent a harmadik negyedévre. Az idei év harmadik negyedévében két év után ismét növekedett a globális piac. Az okostelefonok eladása bár csak egy százalékkal emelkedett, de ismét felszálló ágban van. Közülök a piacvezető még mindig […]

Megtudtuk, mennyit tesznek félre a magyarok

Kiderült, hogy mennyit tesznek félre a magyarok. A jelenlegi adatok szerint a hazai lakosság 70%-a tartja fontosnak, hogy legyen megtakarítása, míg ez az arány pár éve még 87% volt. A kutatás szerint az idősebbek fontoabbnak tartják, hogy legyen tartalékjuk, hiszen az 50 év feletti válaszadók 76%-a adott igenlő választ erre a kérdésre. Ezzel szemben a […]

Katasztrófális negyedévet zárt a Sony Mobile

A legutóbbi negyedévben a Sony annyi mobilt adott el, mint amennyit a Samsung naponta. A borzalmas adatok nem meglepőek, hiszen jó ideje már leszállóágban van a cég ezen területe. A Sony Mobile már az idei pénzügyi évet is borzalmasan kezdte meg, ráadásul az áprilistól júniusig tartó időszakban alig 900 ezer készüléket sikerült eladniuk, így az […]

A világ legértékesebb autómárkái

Idén is összeállításra került a világ legértékesebb autómárkáinak listája. A 16. éve első helyet megszerző Toyota-t idén sem tudta egyik márka sem lekörözni, így ismét ők állhatnak a képzeletbeli dobogó legfelső fokára. Az adatok alapján az autóipar összteljesítménye javult, a mezőny nagy része stabil lábakon áll. A Best Global Brands listán minden eddiginél erősebb teljesítménnyel […]

Megérkezett az AirPods Pro

Régóta pletyka tárgya volt az Apple háza táján a legújabb vezeték nélküli fülhallgató, amelyet végre bemutatott a vállalat. Az újabb Pro termék kapcsán a felsőkategóriát akarják megcélozni, amely az árából is jól látszik. Az eddig megismert AirPods gyártmányokhoz képest az újdonság jobb hangzással rendelkezik, cseppálló és aktívan szűri a zajt is, bár mindez 50-90 dolláros […]