Pénteken, az első szabadedzéssel megkezdődik a 2019-es Formula 1-es világbajnokság tizedik futama, a Brit Nagydíj. A július 12-től 14-ig tartó megmérettetés legnagyobb esélyese a hazi pilóta és címvédő, Lewis Hamilton. A verseny a Silverstone Circuit versenypályán kerül megrendezésre.
Az első szabadedzést pénteken délelőtt tartják, magyar idő szerint 11 órától, míg a másodikat délután 15 órától tudják végigkövetni a rajongók. Az időmérő előtti utolsó gyakorlási lehetőségre szombaton 12 órától leszlehetőségük a pilótáknak, mielőtt 15 órakor megkezdődne a kvalifikáció.
A futam vasárnap 15:10-kor startol el, amelyet az M4 Sport közvetít egyenesen Silverstone-ból. A versenyzőknek 52 kört kell megtenniük az 5,891 km-es pályán, így a táv végül 306 km lesz.

A Brit Nagydíj sorsa kétséges volt, hiszen 2020-ban lejárt volna a szerződésük. Szerencsére egy rendkívüli sajtótájékoztató keretein belül szerdán bejelentették, hogy további öt évre hosszabbították meg a partneri kapcsolatot a versenypályával. A bejelentésen jelent volt a Formula-1 elnök-vezérigazgatója, Chase Carey, a Brit Autóversenyző Klub, azaz a BRDC elnöke John Grant, illetve a pálya ügyvezetője, Stuart Pringle.
„A silverstone-i Brit Nagydíjat joggal tartják mind az F1-es bajnokság, mind a brit sportnaptár egyik fénypontjának” – mondta el Stuart Pringle.
Az új megállapodást csupán kedden írták alá Londonban, így még a tinta is alig száradt meg a papírokon, amelyek alapján 2024-ig biztosan visszatér a száguldó cirkusz a brit versenypályára. A helyszín azért is fontos a rajongók és a pilóták számára, mert 70 évvel ezelőtt, 1950-ben Silverstone-ban kezdődött el az első Formula-1-es világbajnokság.