22 éve jelent meg a legelső Harry Potter kötet

Ma, azaz június 26-án 22 éve, hogy kiadták az első Harry Potter könyvet, amely korszakalkotó volt a mai fiatalok számára. A sztori összesen hét részből áll, amelyek mindegyike a fantasy műfajban íródott. Főhőse Harry Potter, egy 11 éves varázslótanonc, illetve barátai Ron Weasley és Hermione Granger. A bevezető kötet a hármójuk között kialakult kapcsolatról szól, illetve természetesen Voldemort visszatéréséről.

A fiatalok a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola tanulói, ahova egykor “Tudjukki” is járt. A történet Harry-ről és Voldemort-ról szól, arról, hogy a fiatal varázslónak hogyan sikerül legyőznie az egyik legnagyobb és leggonoszabb embert a világukban. A Nagyúr ölte meg Harry szüleit és próbálta meghódítani a varázslóvilágot, kisebb-nagyobb sikerrel.

A sztorit J.K.Rowling írt, aki mára az egyik leggazdagabb íróvá vált a fantasy által. A Harry Potter és a bölcsek köve 1997. június 26-án került a boltok polcaira, onnan viszont nem volt megállás, hiszen az összes többi kötettel együtt világhírre tett szert az írónő. A lezáró történetet 2007-ben adták ki, pontosan tíz évvel az első után. Azóta több mint 450 millió példányt adtak el a sorozatból és 78 nyelvre fordították le azokat. Az utolsó négy kötet egymás után állította fel a “leggyorsabban eladott könyvek” rekordját a történelemben.

A Harry Potter nem csak könyvben, hanem filmben is hatalmas siker volt. A belőle készülő első részt 2001-ben vitték vászonra, amelyet a Warner Bros. készített el. Főszerepben a mára világhírnévre szert tett Daniel Radcliffe, Rupert Grint és Emma Watson álltak. A sorozathoz kapcsolódó termékeknek 15 milliárd forintnyi értéke van, magának a Harry Potter márkanévnek pedig több mint 5 billió forint, amely szinte felfoghatatlan. Nem csak könyv és film, hanem videójáték, iskolai termékek, illetve mára már saját múzeumok is tartoznak a Harry Potter név alá. A könyvek kapcsán pedig nem csak a hét kötet jelent meg, hanem számos kiegészítő alkotás is, egyike ezeknek a Legendás állatok és megfigyelésük, amelyből azóta már két mozi is készült és amelyet további három követ.

A Harry Potter-jelenség nem hiába akkora szó. A Google-ben erre és a Jézus keresőkifejezésre közel azonos mennyiségben kattintottak. A történetnek köszönhetően a gyerekek újra elkezdtek olvasni, a könyvsorozat pontosan emiatt a világ legtöbbet eladott példányait foglalja magában.

Az, hogy a Harry Potter-t 22 év után még mindig folytatják és a hírnevét fent tartják azt mutatja, hogy egy hatalmas népszerűségnek örvendő sztoriról van szó, amely a mai huszonévesek számára egyáltalán nem ismeretlen, ezen nőttek fel és a mai napig imádják.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük