Jennifer Morrison szerepet kapott a This Is Us-ban

A Rólunk szól című amerikai sorozat 2016-ban indult útnak, azóta pedig már a harmadik szezon is véget ért. A széria főszereplői között olyan nevek vannak, mint Milo Ventimiglia vagy épp Mandy Moore. A csapatot a következő évadban egy újabb hölgy erősít majd, aki nem más, mint a Doktor House és az Once Upon a Time korábbi sztárja, Jennifer Morrison. A színésznő az első szerepét még 1994-ben kapta meg, azóta pedig  42 filmben és 13 szériában tűnt fel. A leghíresebb szerepei között van a már említett két alkotás, de láthattuk korábban már How I Met Your Mother-ben és a Dawson’s Creek-ban is. 

Az NBC drámájának híréről elsőként a TVLine számolt be. A cikkben hozzátették, hogy a sztár kulcskaraktert játszik majd az ősszel visszatérő negyedik felvonásban, amely szeptember 24-én tér vissza a több mint négy hónapos szünetről.

A rajongók találgatásai alapján Ms. Morrison vagy Kevin új barátnőjét, vagy pedig Beth és Randall ismerősét fogja alakítani, aki most költözött a pittsburgh-i városrészbe. Kate-hez maximum egy újdonsült anyuka kapcsán tudták kötni, de erre elég kis esélyt látni, hiszen Kevin nemrég rájött, hogy ő családot szeretne, ehhez pedig első körben egy barátnőre van szüksége.

Egyelőre egyik felvetés sincs megerősítve, hiszen a színészeket titoktartási szerződés köti, de Dan Fogelman készítő annyit elmondott, hogy a folytatásban tovább bonyolódik a főszereplők élete, néhány karakter nagyon izgalmas és pörgős időszak előtt áll.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük