A Jégvarázs egy 2013-ban bemutatott Disney-s alkotás. Az animációs mese a Hans Christian Andersen Hókirálynő műve alapján készült el, rendezői székbe pedig Chris Buck és Jennifer Lee ültek. A történet írója Shane Morris, producere pedig Peter Del Vecho voltak. Az első részben számos nagysikerű dal csendül fel, amelyeknek szerzője Christophe Beck volt. A premier 2013 novemberében volt és szinte azonnal az egyik legsikeresebb mesefilm vált belőle. A Frozen volt a Walt Disney Pictures 53. egész estés animációs filmje, amelynek munkálatai csak 2011-ben kezdődtek meg, holott azelőtt már évek óta szó volt arról, hogy vászonra viszik. A 2014-es Oscar-díjátadón a kritikusok körében az elsöprő sikert aratott “Let it Go“ megnyerte a “Legjobb betétdalnak” járó szobrot, amelyet Idina Menzel énekelt fel az alkotásban.
A Disney 2014 nyarán bejelentette, hogy egy rövidfilm készül az első részhez, amelynek címe Frozen Fever volt. A minisztori Anna születésnapi ünnepségét mutatja be, ahol Elza váratlanul megfázik, emiatt a varázsereje nagy zűrzavart okoz az eseményen. A kisfilmet 2015 márciusában mutatták be az élőszereplős Hamupipőke mozi előtt, amely szintén a Disney által készült el. A Frozen Fever kapcsán jelentették be márciusban, hogy érkezik az egész estés folytatás, bár akkor még nem tudtuk, hogy ez mikor következik be.
A premiert végül 2019. november 22-re tűzték ki. Magyarországon már előző este láthatjuk az időeltolódás miatt. A siker valószínűleg nem marad el, hiszen a februárban megjelent első előzetest az első huszonnégy órában több mint 100 millióan tekintettek meg a legnagyobb videómegosztó portálon.
A minap megkaptuk a következő betekintőt is, amely már egy kicsit többet árul a mese folytatásáról. A közel kétperces előzetes mellé plakátot is közzétettek, amelyen a két főszereplő, Elza és Anna szerepelnek.