A kereskedelmi háború, amely Kína és Amerikai között alakult ki, befolyásolhatja a kínálatát az idei Huawei robbantásnak, a Mate X-nek a megjelenését. A mobil egyelőre nem kapta meg az alapszolgáltatásokhoz szükséges licenceket, így szinte esélytelen az európai piac elérése.
Előzetes információk szerint a vállalat szeptember 18-ra tervezte bemtutatni a világnak az idei zászlóshajójukat, amely a Mate 30 szériát jelenti. A bemutató azonban komoly problémákba ütközött. Értesülések szerint az új modellek nem kapták meg a Google-tól az alapszolgáltatásokhoz szükséges licenceket az Egyesült Államok-kal való kereskedelmi háború végett.
A tavaszi P30 és Pro megjelenését követően őszre is tervezett egy készüléket a szériából. A legtöbb újítás általában ekkor érkezik a modelljeikbe, így a Mate 30 darabjai kaphatják meg elsőként az új generációs Kirin 990 rendszerchipet, illetve ez lesz az első Huawei készülék, amely széles körben kínál 5G csatalkozási lehetőséget.
A Mate 30 az első olyan Huawei sorozat, amely a Trump-adminisztráció idén májusban életbe léptetett exporttilalmi intézkedései után jelenhet meg. Ezek alapján az amerikai cégek nem adhatnak el amerikai technológiát a HUawei-nek, illetve számos több kínai és globális vállalatoknak. Bár az amerikai cégek 90 napnyi felmentést kaptak az intézkedések alól, ez a google szerint a már piacon lévő termékekre vonatkozó enyhítés, tehát új modellekre már nem vonatkozik az általános felmentés.
Mit is jelent ez a gyakorlatban?
Azt, hogy eladhatatlanná válnak az újdonságok. A májusi döntést követően már jelezték, hogy gyakorlatilag nem lehet majd eladni az androidos készülékeket Európában és más, Kínán kívüli piacokon. A bevezetés előtt álló típusok mellett a korlátozás hatással lehet a már eladott készülékekere is, hiszen bizonytalanná válhat a jövően a rendszerfrissítések sora. A Mate X megjelenése amúgy is késésben van és kicsit sem segít rajta az intézkedés, ráadásul nem késlekedhetnek túl sokat, ha nem akarnak lemaradni az év végi rohamról, amikor amúgy is rengetegen vesznek az újdonságokból.