Skip to content

Mutatjuk, hogy hova költözz világjárvány esetén

Számos statisztika készült annak kapcsán, hogy mely helyek a legbiztonságosabbak a Földön katasztrófa esetén. A kutatók legutóbb egy kicsit reálisabban nézték a dolgokat, így kiválasztottak 20 országot, ami biztonsában maradnak egy globális járvány idején is.

Az Új-Zélandon található Otagói Egyetem kutatói felállították azt a listát, amelyen azok az országok találhatóak, ahol nyugodtan élhetnénk nagyobb vírus esetén. Szükség esetén itt tudjuk újraépíteni az emberiséget és benépesíteni a Földet. Sajnos Magyarország lemaradt a felsorolásból, de ne is csodálkozzunk egy Közép-Európában fekvő terület sosem lesz biztonságos ebből a szempontból.

A szakértők ugyanis abból indultak ki, hogy lényegében szigetországoknak lenne esélyük arra, hogy egy nagyobb járványt megállítsanak. Ennek okaként hasonló területeket kerestek a világ legkülönbözőbb pontjairól. Ezeket a helyeket tenger vagy óceán veszi körül, semmilyen formában sincs kötődésük másik országokhoz.

A kisebb szigeteket azonnal kizárták a lehetséges esélyesek közül, hiszen itt nincsenek meg azok a feltételek, amelyek az életben maradáshoz elegendők lennének. A kutatók végül az ENSZ által ismert, 250 ezer főnél népesebb szigetországok közül válogattak. A három fő terület végül Ausztrália, Új-Zéland és Izland lett. Ezek eléggé elszeparáltak a környező országoktól. Felkerült a listára továbbá Japán, Barbados, Kuba, Jamaica és Fidzsi is.

A magas GDP-jű országok természetesen sokkal előkelőbb helyet kaptak a listán, hiszen ők képesek lennének önállóan is ellátni magukat árammal és étellel is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük