Skip to content

Több mint három százalékkal drágult az élet

Augusztusban ismét drágult az élet Magyarországon. A fogyasztói árak 3,1%-kal nőttek meg az egy évvel korábbiakhoz képest, de júliushoz viszonyítva egy kis csökkenést jelentett be a KSH.

A nyár közepéhez képest 0,1%-kal csökkentek az árak, tette hozzá a Központi Statisztikai Hivatal a keddi bejelentésen. Az éves áremelkedés harmadik hónapja lassul, júliusban még 3,3%-os volt. Az elemzők augusztusra ennél kevesebbet vártak, még az ő adatukat is túlszárnyalta. 3,2% helyett 3,1%-ra csökkent a növekedés.

A maginfláció az előző havival megegyező 3,7% volt, az év első nyolc hónapjában pedig 3,4 %-os volt az infláció az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest.

Az élelmiszerek ára nőtt a legtöbbet, 5,6%-ot. Főként a friss zöldség, gyümölcs és burgonya ára emelkedett meg, amelyek közel 14%-ot jelent. A sertéshús 11,5%-kal, míg a liszt 11,3%-kal kerül többe, de a kenyérért is több mint 8%-kal kell többet kiadnunk. Az alkoholis italok és a dohányáruk átlagosan 8,8-kot emelkedtek.

A szolgáltatások körében nem volt ekkora emelkedés, hiszen csak 0,3%-kal drágultak meg, ellenben a lakbér, amely 10%-ot növekedett a tavalyihoz képest.

Júliushoz képest viszont csökkent az üzemanyagok ára, illetve a ruházati cikkek. Persze itt nem tették hozzá, hogy mind az üzemanyag, mind pedig a ruhák ilyenkor mindig alacsonyabbak, hiszen szezon vége van az utazásban és a ruházkodásban is. Rengeteg a kiárusítás, amely jócskán lecsökkenti az árakat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük