Alig múlt el az év fele, de még mindig számos premierre számíthatunk az idén. A mozik folyamatosan csöpögtetik az információkat a lehetséges alkotásokról, amiket még 2019-ben bemutatnak. A legnagyobb nevek között van a “Rambo 5.”, az “Az”, illetve a “Little Woman”. Lássuk, hogy mikre tudunk még beülni idén!
Az – Második fejezet (szeptember 5.)
A Stephen King regénye alapján készült első résznek hatalmas sikere volt, így kérdés sem merült fel azzal kapcsolatban, hogy legyen-e folytatása a horrornak. A főszerepben visszatér Bill Skarsgård, mint Pennywise, de láthatjuk mellette még Finn Wolfhard-ot, illetve James McAvoy-t és Jessica Chastain-t.
Rambo V – Utolsó vér (szeptember 20.)
Sylvester Stallone visszatér, mint Rambo! A színész ötödik alkalommal is magára ölti a szerepet, amelynek keretein belül szeptember 20-án Magyarországra is megérkezik az “Utolsó vér” című fejezet. A történet szerint John békésen próbálja élni mindennapjait saját farmjáán, bár háborús multjából felbukkanő belső démonaival továbbra is harcban áll. Egy nap María házvezetőnőjét és unokáját elrabolják, így Rambo útra kel, hogy szembeszálljon a mexikói kartellel.
Nő az ablakban (október 3.)
A.J. Finn műve alapján, amely egy fordulatos thriller egy agórafóbiás nőről. Az alkotás azonnal a New York Times bestsellerlistájának élére ugrott, amelynek főhőse Anna Fox, aki fényképezőjével folyamatosan a ház környékét nézegeti, de egy nap a szemben lévő házból különös eseményeket észlel.
Demóna: A sötétség úrnője (október 17.)
A Demóna sztori 2014-ben az első résszel kezdődött. Mivel sikeresnek bizonyult, így a Disney úgy döntött, hogy 2019-ben vászonra viszi a folytatást, amelynek főszerepében ismét Angelina Jolie és Elle Fanning állnak. A sötétség úrnője címre keresztelt második rész ismét több sötétebb jelenetben bővelkedik, mint azt a Disney-től megszokhattuk.
Ebgondolat (október 24.)
Bár Amerikában már a nyáron bemutatják, a hazai premierre októberig még várni kell. Az Ebgondolat című dráma főszerepében a This Is Us imádott Milo Ventimiglia-ja, illetve Amanda Seyfried színésznő állnak. A címből kiderül, hogy ismét egy kutyás alkotást láthatunk a képernyőn, amely biztosan meglágyítja a legtöbb néző szívét.
Terminátor: Sötét végzet (október 31.)
A Terminátor folytatásában ismét találkozhatunk Arnold Schwarzenegger-rel, illetve Mackenzie Davis-t és Linda Hamilton-t sem kell hiányolnunk. A sztori a Sötét végzet címet viseli, amelyet James Cameron és David Ellison készített. Ez a hatodik része a Terminátor filmszériának, valamint a Terminátor 2. – Az ítélet napja közvetlen folytatása.
Charlie’s Angels (november 15.)
A Charlie angyalai főszereplői Naomi Scott, Elizabeth Banks és az Alkonyat sztárja Kristen Stewart. Az akció komédiát Elizabeth Banks rendezte, az írói székbe pedig Evan Spiliotopoulos, illetve David Auburn ültek. A premier november 15-én lesz a magyar mozikban.
Jégvarázs 2. (november 21.)
A Jégvarázs folytatására egészen sokat kellett várni, hiszen az első rész 2013-ban jelent meg. A mese hatalmas siker lett, a legnézettebb és legtöbb bevételt bezsebelő meséről beszélünk, ami a Disney-t illeti. Kérdés sem volt, hogy érkezik a folytatás, csak azt nem tudtuk, hogy mikor kerül erre sor? Tavaly bejelentették, hogy 2019. novemberében végre ismét találkozhatunk Elzával és Annaval, akiknek története tehát idén télen folytatódik.
Little Woman (december 26.)
Emma Watson és Meryl Streep közös alkotása idén karácsonykor érkezik a magyar mozikba. Az alkotás a múltba repít minket, ahol Emma ismét bizonyíthatja, hogy nem véletlenül lett 11 évesen az egyik legfiatalabb és legsikeresebb színésznő a világon. Meryl Streep-et pedig senkinek sem kell bemutatni, hiszen az Oscar-díjas művésznőt szinte egytől-egyig imádják a mozikedvelők.